Interjúsorozat a BTS-szel: SUGA címlapsztori

2021-ben a Rolling Stone interjúsorozatot készített a BTS tagjaival – a SUGA-val készült interjú fordítását olvashatjátok most magyarul ebben a bejegyzésben.

SUGA arról, hogyan marad a BTS (siker)éhes még azután is, hogy meghódította a világot

– Néha azért elgondolkozom rajta, hogy miért kellett ennyi időt a stúdióban töltenem? – mondja SUGA.

Éles, vallomásos szövegeivel, technikás flow-jával, ami akár a Busta Rhymes-i szinteket is elérheti érzelmi intenzitásában, kiterjedt produceri és dalszerzői munkásságával, valamint rendíthetetlen munkamoráljával SUGA nélkülözhetetlen része a BTS kollektív művészi énjének. Szürke kötött sapkát, fehér maszkot és fekete parkát viselt, amikor áprilisban a kiadó székhelyén leült, hogy beszéljen a depresszióval folytatott küzdelmeiről, a dalszerzési folyamatáról, arról, hogyan marad (sikerre) éhes a világ meghódítása után is, és sok másról.

Tavaly év végén műtéten estél át egy vállsérülés miatt, amit még a gyakornokként eltöltött idő alatt szereztél, ha jól tudom. Hogy érzed magad?

Sokkal jobban. Még mindig szükségem van némi fizikoterápiára, de már sokkal jobb a helyzet. És igen, 20 éves koromban egy balesetben sérültem meg, és ahogy az állapotom fokozatosan romlani kezdett, javasolták a műtétet. Szerencsére úgy alakult, hogy tudtam időt szánni a procedúrára, így végül belevágtunk.

Elképesztő, hogy képes voltál egy ilyen sérülés ellenére éveken át megcsinálni a bonyolult koreográfiákat. Hogy bírtad?

A műtétet megelőző évben már szinte havonta kaptam kezeléseket, injekciókat. De az is előfordult, hogy koncert közben nem tudtam felemelni a karjaimat vagy nem volt teljes mozgástartományom. Lényegében nem is annyira a fájdalomról szólt, hanem arról, hogy képes leszek-e folytatni ezeket az előadásokat. Előadás közben az adrenalin és egyéb tényezők miatt valójában nem igazán lehet érezni a fájdalmat. Többnyire inkább másnap szokott kijönni a fájdalom vagy a kellemetlen érzés, néha az is előfordult, hogy nem tudtam felemelni a karjaimat.

Imádom a First Love című dalt, amelyben a zongora és a zene iránt érzett korai rajongásodról mesélsz. A szöveg azt sugallja, hogy a zene iránti szerelmed egyben gyötrelem forrása is. Mi zajlott le benned akkor?

Amikor a First Love-on dolgoztam, különféle érzelmek egyvelegét akartam kifejezni, mivel az első szerelem nem teljesen jó dolog, megvolt a maga keserűsége is. Így beszéltem Bang PD-nimmel arról, hogy szeretném az első szerelem metaforáját a zenével való első találkozásra alkalmazni. A szerelem tárgya a zongora, de igazából bármi lehetne – egy barát, vagy akár valami egészen más. Az érzelmek egész spektrumát meg akartam mutatni, amin keresztülmegyünk.

Nyíltan beszéltél a dalszövegeidben a depresszióról és más nehézségekről. Hogy érzed magad jelenleg?

Most jól érzem magam, de az efféle negatív érzelmek időről időre visszatérnek. Szinte olyan, mint a hideg időjárás. Talán újra előjön egy év után, vagy másfél év után. De amikor hallom, hogy az emberek azt mondják, a zeném hallgatása közben vigaszra és megnyugvásra találnak, mert a dalszövegek ezeket az érzéseknek adnak hangot, az nagyon jó érzés. Bátorítanak. Szerintem ezeket az érzelmeket nem kell rejtegetni – senkinek sem. Beszélni kell róluk és kifejezni őket. Bármilyen érzelmet is érzek, most is kész vagyok kifejezni őket, ahogy korábban is tettem.

Rengeteg dalt írtál már a BTS-nek, magadnak és mások számára is. Milyen a megszokott dalszerzési folyamatod?

A folyamat minden dalnál más és más. Néha beugrik egy szó és arra építek, máskor valaki konkrét kéréssel fordul hozzám arról, hogy milyen irányba fejlesszük a dalt. Sokszor előre meghatározunk egy témát, és onnantól kezdve lényegében szabadon dolgozunk a nagyobb, átfogó témán belül. Általában azonban, amikor egy dalon dolgozom, először a ritmust, majd a dallamot írom meg, ezt követi a rap és végül a szöveg. Nagyjából így építem fel a őket.

És hogy haladsz a gitározással?

Mivel a vállam sokat javult, visszatértem a gitározáshoz. Természetesen mások dalait gyakorlom, és nagyon várom, hogy egyszer valamikor a távoli jövőben képes legyek egyszerre énekelni és gitározni. Ezen dolgozom jelenleg.

A Dope című dalban van egy nagyszerű sor, amely arról szól, hogy az ifjúságod a stúdióban rohad el. Megbántad ezt valaha?

Nem bántam meg a stúdióban végzett munkát. Azok a napok és az az idő biztosította számomra azokat a lehetőségeket, amikkel ma élhetek. Tehát nem, nincs bennem megbánás. Néha azonban elgondolkozom rajta, hogy miért kellett ennyi időt a stúdióban töltenem? [nevet] Miért nem tudtam gyorsabban haladni? Annyira keményen dolgoztam, miért nem pihentem egy kicsit többet vagy frissítettem fel magam kicsit jobban? Ez néha azért eszembe jut.

Te, RM és j-hope mind remek két-háromféleképpen értelmezhető kifejezéseket vagy más szójátékokat használtok, amelyek elveszhetnek a koreaiul nem beszélő hallgatók számára – a fordítások nem tudják visszaadni mindet. Frusztráló, hogy egyes külföldi rajongók esetleg lemaradnak ezekről?

Amikor felnőttem, természetesen hallgattam amerikai hiphopot és popot, de az angolom nem túl jó. Szóval elolvastam a szövegeket és a fordításokat. És nyilvánvaló, hogy azok a részek, amelyeket az anyanyelvükön beszélők kulcssoroknak, fontos részeknek, csattanóknak tartottak, számomra nem voltak érthetők a nyelv finomságai miatt. Szerintem ez a nyelvi akadály elkerülhetetlen része. Fontos megtalálni azt az arany középutat, ahol a más nyelveket beszélők vagy más kultúrákból származók megértik a dalokat. Emiatt igyekszünk olyan szövegeket írni, amelyekkel megtaláljuk az arany középutat, hogy a más nyelveken beszélők is megértsék. És én is egyre többet tanulok angolul, hogy jobban megismerjem [a nyelvet]. Ha elérhetnénk, hogy a koreaiul és angolul beszélők egyaránt megértsék a szövegeket, az fantasztikus lenne. De megint csak: ez egy olyan dolog, amit én is átélek.

Kering egy történet arról, hogy a szüleid nem örültek annak, hogy rappelni kezdtél, és még a dalszövegeidet is összetépték. Hogyan hatott ez rád?

A szüleim nem értették a rapet. Egy teljes generáció választ el minket, és ők sosem hallgattak rapet; ez nem volt része az általuk ismert zenének. Szóval teljesen természetes, hogy ellenezték, amit csináltam. És természetesen, zenészként dolgozni nagyon bizonytalan szakma. Tehát tökéletesen megértem, miért nem támogatták azt, amit csináltam. De azt hiszem, ez motivált rá, hogy még keményebben dolgozzak, mert valamit be kellett bizonyítanom. Meg kellett mutatnom a szüleimnek, hogy ez igenis lehetséges. Éppen ezért csak jobban hajtott a vágy, hogy keményebben dolgozzak.

Mindazok után amit a BTS elért, hogyan tartjátok fenn az éhséget?

Az a típusú ember vagyok, aki úgy gondolja, hogy nem csak változnak az emberek, de változniuk is kell. Ugyanakkor nagyon fontos az is, hogy megőrizzük azt az éhséget. Amikor még valóban éheztünk a sikerre, különféle rutinokat alakítottunk saját magunk számára, és ezek akkor is velünk maradnak, ha emberként változunk. Szerintem még mindig képesek vagyunk meríteni a dolgokból, amikről akkor beszéltünk, amikor még vágyakoztunk, így továbbra is fenntarthatjuk a munkamorált és az éhséget, még akkor is, ha közben fejlődünk és változunk. Most viszont inkább azt mondanám, hogy nem éhesek, hanem „hangry”-k vagyunk! Éhesek és dühösek egyszerre [nevet].

Információk:

Megjelent: Rolling Stone
Dátum: 2021.05.19.
Írta: Brian Hiatt

Fordítói megjegyzés: 

A fordításaimmal korábban egy másik blogon is találkozhattatok már, így néhány már ismerős lehet számotokra. A Smeraldo Gardenre a korábbi fordítás újraellenőrzött és erősen átjavított verziója került már ki. 

Köszönöm, hogy (itt is) elolvastátok!

A Rolling Stone 2021-es interjúsorozatának további részei:

<< SUGA-val kapcsolatos további fordítások >>